A "Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtő fejlesztése" című program célja az észak-magyarországi régióban a helyi erőforrásokra és értékekre építő foglalkoztatás ösztönzése. A tervezett beavatkozásoknak köszönhetően a helyi erőforrásokra építve a globális gazdaságban is versenyképes termékek, szolgáltatások előállításának feltételeit kívánják megteremteni, biztosítva ezzel, hogy a program eredményei hosszabb távon is pozitív hatással legyenek a foglalkoztatásra. A projektek növelhetik a térség erőforrásainak kihasználtságát és javíthatják a tőkevonzó képességét, ezzel is csökkentve a terület fejlettségbeli elmaradását - áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közleményében.
Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemzetközi programok irányító hatósága vezetője elmondta: a svájci hozzájárulás keretében Magyarország számára rendelkezésre álló 130 millió svájci frank keretet körültekintő pályáztatás révén használja fel az ország. A keretből eddig mintegy 80 millió felhasználásra született támogatói döntés.
Az MTI kérdésére válaszolva Simó Balázs elmondta: az idén júniusig kell lekötni a további forrásokat. A felhasználásra kiírt pályázatokat elbírálásra előkészítették, várható még forrás ebből a keretből városok partnerségére, a civilek illetve kutatók támogatására.
A projekt során a következő egyéb fejlesztések valósulnak meg a tárca szerint:
- kiállító-, konferencia és tehetséggondozó központ létrehozása a Radvánszky-kastélyban
- Rudapithecus Park és tematikus útvonal kialakítása Rudabányán
- Damasa-tanösvény kiépítése, felszerelése Bánhorvátiban
- a felújítandó falumúzeumtól induló kulturális programok szervezése
- kommunikációs akciók megvalósítása az "új, modern Kazincbarcika és térsége" imázs kialakítása érdekében.
A Svájci hozzájárulás általános célja, hogy a kibővült Európai Unióban csökkentse a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket, amelynek érdekében az alpesi ország összesen 130,7 millió svájci frankkal (mintegy 25,5 milliárd forint) támogatja Magyarországot öt éven keresztül 2012-ig.
A program megvalósítása során 2009 óta mintegy 79,9 millió svájci frank támogatásról hozott a svájci fél pozitív támogatási döntést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve