A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az európai tőzsdék inkább gyengén kezdtek, majd a nap második felében kisebb fordulat történt. Emögött azonban nincs fontos kedvező hír, a szakértő szerint technikai jellegű visszapattanásról van szó, az amerikai-kínai kereskedelmi háborús félelmek nem oszlottak el.
A magyar tőzsde követte az európai folyamatokat, a vezető papírok mérsékelt pluszban zártak, de jelentős vételi erő nincs, óvatosság jellemzi a piacot - idézi az MTI.
A Mol 26 forinttal, 0,79 százalékkal 3302 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 160 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal 420 forintra emelkedett, forgalma 94,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,86 százalékkal 5275 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4218,09 ponton zárt hétfőn, ez 21,43 pontos, 0,51 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve