Január és szeptember vége között több mint 12 ezer személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az országban, ez 2 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Ugyanakkor a balesetekben több ember veszítette életét, az idén 428-an, egy évvel korábban pedig 420-an - derül ki a KSH összefoglalójából.
Az országon kép felemás: tíz megyében nőtt, kilencben és a fővárosban csökkent a balesetek száma. A legnagyobb emelkedés Heves és Tolna megyékben volt - 8,2 és 7,9 százalékos, ugyanakkor 3 megyében (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Nógrád) 10 százaléknál nagyobb visszaesés következett be.
A balesetek 8,4 százalékát ittasan okozták, ez az 1019 baleset 14 százalékos csökkenést jelent. Az alkohol legnagyobb arányban - 16 százalékban - a Bács-Kiskun megyei, legkevésbé - 4,5 százalékban - a budapesti balesetekben játszott szerepet. Az ittasan okozott balesetek száma Veszprém megyében 40, Győr-Moson-Sopron megyében 34 százalékkal kevesebb lett, ugyanakkor Csongrádban 15, Heves és Vas megyében pedig egyaránt 13 százalékkal emelkedett.
A lakosság számát is figyelembe véve Budapest a legbaleset-veszélyesebb: tízezer lakosra Budapesten közel 16 baleset jutott, szemben a 12,8-as országos átlaggal. Szintén az országos átlag felett van Heves, Somogy, Zala és Vas megye. Ebben az összevetésben Borsod és Nógrád áll a legjobban, előbbiben 8,6, utóbbiban 10,5 baleset jutott tízezer lakosra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve