Kisebb javításokkal elfogadhatónak nevezte az MNB-ről szóló új törvényjavaslathoz hétfőn délután benyújtott módosító javaslatokat az MNB elnöke.
A módosító a jegybank függetlenségével kapcsolatban rögzíti: az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a magyar kormánytól, az Európai Központi Bank kivételével az Európai Unió intézményeitől szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól, más szervezettől, illetve politikai párttól.
Simor András feleslegesnek nevezte egy további alelnök kinevezését és a monetáris tanács (MT) létszámának növelését, ám ezt a véleményét Nátrán Roland a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára nem osztotta.
Rogán Antal, a bizottság elnöke (Fidesz) arról beszélt, hogy a az alelnökök mandátumának 2013. évi lejárta miatt, a folyamatosság jegyében lehet szükséges új mt tagokkal, illetve egy további alelnökkel bővíteni az MNB vezetését.
A bizottság 18 igen és 5 tartózkodás mellett a beterjesztett módosító javaslatot támogatta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve