Korábban látványos akciói, utóbb bűncselekmény vádja miatt került az érdeklődés homlokterébe a népszavazási kezdeményezéséről, majd SMS nevű pártjáról is ismert Seres Mária. 2014-ben indult a parlamenti választáson. Nem érte el a bejutási küszöböt, de a támogatást sem fizette vissza: 117 millió forint eltulajdonításával vádolják - hangzott ez az ATV Híradóban.
A politikus azonban továbbra is aktív. Karácsonykor több mint 700-an osztották meg felhívását, amelyben a Normális Élet Pártja támogatására biztatott. Ennek színeiben indul a választáson Gődény György oltásellenes gyógyszerész is Budapesten, hogy pontosan hol, azt nem árulta el.
Kapcsolódó
Az, hogy eljárás folyik valaki ellen, nem bizonyítja azt, hogy bármit is tett volna. Tudjuk, ebben az országban ez simán megoldható - véli Gődény György, aki számít Seres Mária támogatására. "Nagyon nagy tömegbázissal rendelkezik, hát több mint 600 ezer ember írta alá ezt a petíciót, úgyhogy mindenképpen számítunk rá ebben, hogy ugyanezt a tömeget meg tudja mozgatni" - mondta Gődény.
Seres Mária pártjára, mint úgynevezett biznisz-pártra a Transparency Magyarország korrupcióellenes civil szervezet is kitért korábbi kutatásában: "2014-ben és 2018-ban eddig összesen mintegy 7 milliárd, tehát 7 ezer millió forint csúszott le a kamupártok torkán és került az ő zsebükbe." Létezik visszafizetési kötelezettség, és az állam rendre szigorítja is a feltételeket, a szervezet jogi igazgatója szerint azonban ez kevés - olvasható az atv.hu-n.
"Ez mind-mind porhintés, hiszen a csáberő, a több száz millió forintnyi készpénzes támogatásban van, 2014-ben és 2018-ban a minimális támogatási összeg az nagyjából 150 millió forint, a maximális nagyjából 600 millió forint volt, amit egy-egy kamupárt elérhetett" - mondta Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve