Az ellenzék 2022-től közösen szeretné kormányozni Magyarországot. Ehhez pedig arra van szükség, hogy egy ilyen nemzeti sorskérdésben, mint amilyen a koronavírus-válság, közösen tudjunk fellépni. A javaslatunk alapján ez a közös fellépés az ellenzéki operatív törzs felállítása lenne - írta közleményében a pártelnök.
A tervek szerint a felálló testület feladata az lenne, hogy egységesen, közösen tegyenek javaslatokat a kormánynak a járványkezelésre, közösen fogalmazzanak meg kritikát az éppen aktuális járványügyi intézkedésekről. Az önkormányzatokban kialakult jó gyakorlatokat pedig országos szintre emelnék, ahogy az adománygyűjtéseket is.
Karácsony Gergely és Jakab Péter már biztosították a támogatásukról a kezdeményezést, ott lesznek az ellenzéki egyeztetésen - közölte Fekete-Győr, aki arról is beszélt, hogy szerinte a nyáron a kormány nem készült fel a második hullámra, helyette inkább körbejachtozták az Adriát, pedig Magyarország komoly elszegényedés elé néz. Nem tettek lépéseket a gazdaság védelmére: mára a munkanélküliek száma megközelíti a 400 ezer főt, az élelmiszerek drágulása a nyáron pedig a 7 százalékot is meghaladta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve