Sem karácsony előtt, sem pedig a két ünnep között nem kapják meg decemberi munkavégzésük után járó fizetésüket a közszférában dolgozók, mintegy 900 ezer ember.
Pedig az elmúlt években rendre az volt a gyakorlat, hogy január eleje helyett, már decemberben megjött a pénz, ami az ünnep miatt jól jött az érintetteknek, bár a január végtelenül hosszúnak tűnhetett ezután.
A központosított illetmény-számfejtés rendjét az államháztartásról szóló törvény, illetve ennek egy rendelete szabályozza. Ez a jogszabály módosult tavaly, ezért valamennyi intézménynél a bérszámfejtés minden hónap utolsó munkanapján történhet, és ez vonatkozik a 2016. decemberi számfejtés időpontjára is - írta a Magyar Államkincstár az InfoRádió megkeresésére.
A fizetések utalása a közszolgálati jogviszonnyal rendelkezőknél minden hónap ötödik napjáig, közalkalmazottaknál és a munka törvénykönyve hatálya alá tartozóknál tizedikéig történik.
Van ugyanakkor idén kivétel: azoknál a központi hivataloknál, költségvetési szerveknél, háttérintézményeknél, amelyek 2017. január elsejével megszűnnek, még ebben a hónapban meglesz a bérfizetés - írta az államkincstár. Vagyis ezen intézmények dolgozói az átalakulás, megszűnés, beolvadás miatt előbb kapják meg decemberi teljesítményükért a fizetésüket. Érintett intézmény például a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Nemzeti Kulturális Alap, vagy épp az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
Az állami tulajdonú társaságok, csakúgy, mint más cégek, maguk döntik el, hogy előrehozzák-e a decemberi bérek kifizetését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve