Az ASP április végi, Heves megyei megállapítása után az ukrán határhoz közel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakerecseny község határában jelent meg a vírus. A betegség jelenlétét egy elhullottan, a Nyírerdő Zrt. vadászterületén talált vaddisznóból származó mintában mutatta ki 2018. május 16-án a Nébih laboratóriuma.
A hivatal szerint járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van, ám a legvalószínűbb, hogy Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra a fertőzés. Ide kapcsolódóan érdemes megemlíteni Nagy István leendő agrárminiszter szavait, aki szerint egy migráns által eldobott szendvics miatt került az országba a vírus - igaz, ő a Heves megyei esetről beszélt.
Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos - a Heves megyei esethez hasonlóan -minden szükséges intézkedést elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölték a fertőzött, valamint azon belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet.
Mit lehet tenni?
A Nébih kiemelte azt is, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. Éppen ezért meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, így a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal, avagy "moslékkal" tilos takarmányozni.
Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.
Az állategészségügyi hatóság, az országos főállatorvos utasítására, kiemelten ellenőrzi a komoly kockázatot jelentő élőállat szállításokat is. Az utóbbi időszakban 10 ellenőrzés alkalmával mintegy 1 000 malacot kellett leölni, mert nem volt megállapítható sem a származásuk, sem az állategészségügyi állapotuk.
Képünk illusztráció. Forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve