Igazi vagyon hullott egy faddi rokkantnyugdíjas ölébe - tudósított a Bors az üggyel kapcsolatos tárgyalásról. Egy cég havi kártérítést fizetett neki, 2016 októberében azonban a szokásos 267 euró (84 ezer forint) helyett az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utaltak neki.
Az asszony kivette a teljes összeget, majd Németországba utazott. Később egy bőröndnyi készpénzt és két X6-os BMW-t találtak nála. A bíróság előtt nem ismerte el, hogy sikkasztott: bár feltűnt neki, hogy nagyobb összeget kapott a cégtől, abban a tudatban vette fel a pénzt, hogy a kft. az elmúlt tíz évben elmaradt járandóságát fizette ki. Nem számolt utána, stimmel-e az összeg.
A cég többször is figyelmeztette, ám hiába. Ezt követően börtönbe került, de még mindig több tíz millió forint hiányzik az összegből. Ha bűnösnek találják, további börtönévek várnak rá. Mint mondja, megtérítené a kárt, de nem tudja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve