Az utolsó napon, május 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta Zrt. is az ilyenkor szokásos forgalomnövekedésre számítva meghosszabbítja a kiemelt ügyfélszolgálatok, illetve postafiókok nyitvatartási idejét. A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül - adta hírül a NAV.
Május 20-án, kedden a NAV fővárosi központi ügyfélszolgálatai (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Kresz Géza utca 15. és Dózsa György út 128-130, valamint XIV. kerület, Gvadányi út 69.), hosszabb nyitva tartással, 8.15-től 18 óráig várják az adózókat. A megyei adóigazgatóságok központi ügyfélszolgálatai ugyancsak este 18 óráig tartanak nyitva.
A NAV Általános Tájékoztató Rendszerének (TCC) munkatársai a helyi tarifával hívható 06-40/42-42-42-es kékszámon is egész nap, 8.30-tól 18 óráig fogadja a hívásokat.
A Magyar Posta Zrt. a szja-bevallási határidő utolsó napján - az előző évekhez hasonlóan - számos postán szintén hosszított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Az éjjel-nappal nyitva tartó budapesti Fogarasi úti Tescóban működő postán kívül, a budapesti 62-es posta (Budapest, Nyugati pályaudvar) és a budapesti 72-es posta (Budapest, Keleti pályaudvar) is éjfélig, míg a budapesti 114-es posta (Mammut Bevásárlóközpont) 21 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20 óráig tart nyitva.
A posta arra kéri ügyfeleit, időben érkezzenek a postára, vegyék figyelembe a várakozási időt. Mivel a posta a küldemény felvételét a tényleges felvételi dátummal ismeri el, ha valaki a bevallási határidő utolsó napján közvetlenül éjfél előtt érkezik, de a küldemény felvételére csak éjfél után kerül sor, akkor a május 21-i postára adás dátumát rögzíti a rendszer.
Amennyiben valaki május 20-áig önhibáján kívül nem nyújtja be bevallását, akkor az akadály megszűnése utáni 15 napon belül kell bevallást tennie és igazolnia késedelmének okát. Aki ezt nem teszi meg, mulasztási bírságra számíthat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve