A politikus indoklásul azt mondta, hogy a drogszűréssel harcolni lehet a drogkereskedelem ellen.
A legfontosabb módosítási javaslatuk között említette, hogy kiskorúak esetében a drogteszt eredményéről csak a szülő értesülhetne.
Kapcsolódó
A VIII. kerületi polgármester tervei szerint a politikusokra és újságírókra is vonatkozó drogtesztről Rogán Antal azt mondta: ez jogi kérdés, arról, hogy a politikusok és újságírók esetében a teszt hogyan lenne megvalósítható, a fideszes Gulyás Gergely konzultál majd az igazságügyi tárcával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve