A parlament több bizottságában is téma volt a kormány deviza-adósmentő csomagja, ahol az ellenzéki képviselők azt firtatták, hogy a kormány javaslata miért csak a lakáscélú devizahitelekre tejed ki, ahogy arról a Napi is beszámolt. A törvényjavaslatban valóban a lakáscélú jelzáloghitelek szerepelnek, ugyanakkor a fogyasztóvédelmi bizottságban Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat mindazokra vonatkozik, akiknek ingatlanja jelzáloggal terhelt.
Konkrétabban fogalmazott Rogán Antal, gazdasági bizottság elnöke, illetve Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes-államtitkára: mind a ketten megerősítették, hogy a kormányzat szándéka szerint az adósmentő csomag árfolyamrögzítéses megoldása a szabad felhasználású jelzáloghitelekre is vonatkozna. Mind a politikus, mind a szakember próbálta érzékeltetni, hogy nincs ebben a kérdésben tévedés - már a most beterjesztett csomagban is ez szerepel - valójában a vita során várhatóan egyértelműsítik a kormányzati szándékot. A bizottságok kormánytöbbsége tárgyalásra alkalmasnak találta a javaslatot - így annak vitája már a héten megkezdődik.
A gazdasági bizottság zöld utat adott az adótörvények egyes módosításnak is: mint arról már beszámoltunk a kormány a E85-ös bioetanol adókedvezményét csökkenti, ami e benzin esetében 12 forintos literenkénti emelést jelent majd. A kormány a költségvetési bevételi kényszerrel és a hiánycél tartásának igényével magyarázta az adóemelést. Hasonló a helyzet dohány jövedéki adójának emelésével: a cigaretta minimum adója 2,4 százalékkal emelkedik, ám a vágott dohány 6-11 százalékos adóemelés. A dohányfogyasztás az utóbbi időben alacsony adótartalmú termékek irányába tolódott el - ilyen a vágott dohány is - ezért emelkedik ennek jobban az adója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve