Azt kértük a kormánytól, hogy őszig tárgyaljon a bankokkal, és alakítson ki egy olyan konstrukciót, amiben a parlament dönthet a devizahitelek forinthitellé alakításáról, ez decemberben történne meg. Szeptemberi döntéssel decemberben - fogalmazott a politikus.
És itt az átváltás nem mindegy, hogy milyen árfolyamon történik, mert ha piaci árfolyamon történne, akkor minden veszteséget a devizahitelesek azt jóvá kéne, hogy írják, itt meg azt gondolom, hogy ezt meg kell osztani a bank és az ügyfél között, s az egy másik kérdés, hogyha az állam akar, akkor a bank oldalán a terhek egy részét átvállalhatja".
Kapcsolódó
A Fidesz frakcióvezetője a műsorban a Reuters hírügynökség tudósítása szerint arról beszélt, hogy a pénteken elfogadott törvényjavaslatnak és a forintra váltásnak köszönhetően a devizahitelesek törlesztőrészlete és kamatterhe 25-40 százalékkal csökkenhet, és a fennálló tőketartozásuk is csökken.
Nem beszélt arról, hogy konkrétan milyen árfolyamon kellene majd a bankoknak forintosítani a devizahiteleket, ám az árfolyamveszteségen osztozniuk kell a bankoknak és az adósoknak. Azt is hozzátette: ha az állam akar, részt vállalhat a banki veszteségek kompenzálásában.
Rogán szerint az MNB által felállítandó rossz bank a nemteljesítő hitelek névértékének 20 százalékán kellene megvásárolja ezeket az adósságokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve