Rétvári Bence elmondta: 2010 óta nagy mértékben megnőtt a mentőszolgálat költségvetése. Országszerte több mint 200 mentőállomás van, ezek több mint fele új vagy felújított, az elmúlt években 30 új mentőállomás épült. A cél az, hogy mindenhová 15 percen belül kiérkezzenek a mentők - mondta Rétvári.
2010 óta csaknem 780 mentőautót szereztek, szereznek be, 3 milliárd forintot költenek arra, hogy minél korszerűbb felszereltségű mentőautók legyenek. Egymilliárd forintból a mentődolgozók munkaruháját is lecserélik, és ezen felül anyagi megbecsülésük növelését is folytatni akarják - sorolta Rétvári.
Kapcsolódó
Az elektronikus egészségügyi tér kapcsán elmondta, a mentősök egy eszméletlen betegről a papírjai alapján rögtön kideríthetik, milyen egészségügyi beavatkozásai voltak, mire érzékeny.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve