A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok. Az NVI a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését kedden kezdte meg.
Az NVI azt vizsgálja, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott. Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, valamint, hogy nem küldött-e vissza több szavazási iratot.
Az NVI csütörtökig 30 909 szavazási iratot dolgozott fel, ebből 26 049 volt érvényes, 4860 pedig érvénytelen.
Típushiba, hogy az NVI-hez visszaérkező boríték nem tartalmazza az azonosító nyilatkozatot, illetve, hogy hiányosan vagy rossz adatokkal van kitöltve.
Sok levélszavazatot még át sem vettek a határon túli magyarok - derült ki szerdán.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve