Ittas vezetésen ért járművezetőket állítottak elő szombaton a rendőrök a Ceglédi Járásbíróságra. Egyikük, egy 36 éves férfi január elsején Tápiószőlősön haladt a kocsijával, amikor megállították a rendőrök. A szonda a légalkohol-koncentráció bűncselekményi határának több mint ötszörösét mutatta. A másik, 36 éves férfi is részegen vezetett Újév napján. Körülbelül két üveg bort ivott meg, mielőtt motorra ült. A Ceglédi Rendőrkapitányság mindkét ittas vezetőt őrizetbe vette.
"A Ceglédi Járásbíróság az elkövetők közül az egyiküket egy év, a másikat egy év két hónap szabadságvesztésre ítélte, mindkettőjük büntetését a bíróság próbaidőre felfüggesztette, valamint az egyik férfit másfél évre, a másikat kettő és fél évre tiltotta el a közúti járművezetéstől" - mondta Jagusztin Tamás, a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
"Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy járművet csak az vezethet, akinek szeszes ital fogyasztása utáni alkohol nincs a szervezetében. Aki mégis ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, az hatalmas kockázatot vállal és nem csak saját magát veszélyezteti, hanem a közúti közlekedésben résztvevőket, olykor természetesen a saját utasaikat is. Ennek természetesen komoly jogi következményei vannak" - mondta az M1 Híradónak Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Pest megyei rendőrök a hétvégén is akcióznak, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittas vezetőket. "A Pest Megyei Főügyészség, illetve a Pest Megyei Főügyészség illetékességi területén lévő járási ügyészség természetesen minden esetben partnerek a rendőrkapitányságokkal való együttműködésben, hogy az ittas vezetőket minél hamarabb bíróság elé lehessen állítani" - hangsúlyozta Jagusztin Tamás a Pest Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve