Egy autós fedélzeti kamerája vette videóra azt a sofőrt, aki 2021. november 21-én 16 óra körül Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér terénél öt sávot és a záróvonalat átszelve, a szembejövő sávban kerülte ki a piros lámpánál álló kocsisort, majd a tilos jelzésen áthajtva kanyarodott jobbra az álló autók előtt.
A felvétel készítője a videót a Budapesti Autósok Közösségének juttatta el, amely azt a rendőrség rendelkezésére bocsátotta, ez alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága szabálysértési eljárást indított - írja a Police.hu.
Az autóssal szemben a piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot, míg közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértések miatt pénzbírságot is kapott, valamint a járművezetéstől eltiltották.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve