A csalók egyikét elfogták, társa ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.
A bűnözők 2015 és 2017 között fűtés- és áramdíjnullázó, "környezetbarát házi energiatermelő rendszer" bérleti lehetőségét kínálták a károsultaknak. Az ajánlat szerint a regisztrációs díjat befizetők ingatlanjaiba energetikai rendszert telepítenek, a többletenergia eladásából a bérlő jutalékban részesült volna. Az ígért "korszerűsítés" azonban sehol sem kezdődött meg, a csalók pedig a befizetett pénzzel, összesen 77 millió forinttal leléptek.
A budapesti nyomozók azonosították a gyanúsítottakat. Az eljárás során az is kiderült, hogy a csalók egyike 2014-ben - egy thaiföldi cég felhasználásával - kedvezményes repülőjegyek vásárlásának ígéretével követett el hasonló csalássorozatot. A férfi ellen csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és a bíróság elrendelte a letartóztatását - közölte a rendőrség.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve