Az adatsor alapján egyre kevésbé tartják be az emberek a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseket, megduplázódott ugyanis az ilyen ügyekben kirótt figyelmeztetések és a helyszíni bírságok száma is - írta a napilap.
A adati szerint május 4-től 1385 esetben kellett figyelmeztetést kiadni, 645 esetben volt szükség helyszíni bírságra és 867 alkalommal egészen szabálysértési feljelentésig fajult az ügy. A kiszabott bírságok összegéről ezúttal nem adtak ki most adatot - július közepén 8,32 millió forintnál állt a számláló.
Kapcsolódó
A rendőrség adatai azért is meglepők, mert a Publicus Intézet lapunk megbízásából készített augusztus végi felmérése azt mutatja: a fővárosiak túlnyomó többsége egyetért azzal, hogy kötelező a maszk, vagy az arcot és orrot eltakaró sál viselése a közösségi közlekedés járművein, illetve a megállókban. A megkérdezettek alig 6 százaléka válaszolta azt, hogy nem tartja helyesnek az intézkedést, míg 89 százalék egyetértett vele.
A BKV saját tapasztalatai alapján az elmúlt hónapokban lazult a maszkviselési fegyelem Budapesten. Míg a szabály bevezetésekor az utasok csaknem 100 százaléka betartotta az előírásokat, a BKK belső felmérése szerint a nyár végére ez az arány 85 százalékra esett vissza. A maszkhasználatot az ellenőrök ellenőrzik. Pótdíjat nem szabnak ki, de leszállíthatják renitenst a járműről. Arról viszont nem vezetnek nyilvántartást, hogy ezt eddig hány esetben tették meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve