Az 52 éves férfiről az első rendőrségi feljelentés még 2018 októberében érkezett, mely szerint több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet - írja a Police.hu. A nyomozók a felderítés és adatgyűjtés, tanúkihallgatások után egy helyi férfit hoztak kapcsolatba több hasonló bűncselekmény elkövetésével is.
A nyomozás adatai szerint a debreceni férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat. Laptopokat, számítástechnikai eszközöket hozott így el az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza.
Kapcsolódó
Az elkövető módszere az volt, hogy az üzleteket előre felhívta, ott államtitkárként bemutatkozva a bolt alkalmazottjainak közölte: egy magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket. A hitelesebb előadás érdekében ezt a kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy az eladónak a személyi igazolványát is felmutatta.
A rendőrök B. Istvánt kihallgatták és 2019. július 9-én őrizetbe vették. A Debreceni Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve