Szabó Ferenc közleményében azt írta, a nő egy rendelőintézetben dolgozott és feladata volt többek között a térítési díj ellenében igénybe vett vizsgálatokért fizetendő pénz átvétele. A befizetésekkel napi szinten el kellett számolnia az intézet felé.
A vádirat szerint a nő 2010 januárja és 2018 júliusának közepe között a pozíciójával járó jogosultságot felhasználva az egészségügyi intézet által használt számítógépes programban rendszeresen írt át már kiállított ambuláns lapokon úgynevezett "fizetős kódot" "nem fizetős" kódra. Emellett a nő térítésköteles vizsgálatokat ingyenes vizsgálatokra kódolt át. Ezekben az esetekben a nő a saját maga által vásárolt bizonylati tömbből adott elismervényt a betegeknek az átvett térítési díjakról, de azt nem fizette be az intézetnek, hanem saját céljaira használta fel.
A nő ezzel közel huszonötmillió forinthoz jutott az említett csaknem 8 év alatt. Az ügyben a Ceglédi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve