Erről a parlament szerdán a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomag elfogadásával döntött, kormánypárti szavazatokkal. Az erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot, amely a médiatörvényen változtat, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtotta be.
Az indítvány arra az esetre rendezi a rendeletkiadási jogot, ha a korábbi elnök nem jelölte ki az őt ebben helyettesítő elnökhelyettest. A módosítás értelmében ha több elnökhelyettese van az NMHH-nak, akkor a rendeletalkotási jog azt illeti meg, aki hosszabb ideje tölti be a posztot, ha pedig egyszerre lettek kinevezve, az idősebbre száll a jog.
A médiahatóságnak azonban jelenleg csak egy elnökhelyettese van: Mátrai Gábor a hírközlési területért felel.
Az NMHH elnöke számára az alaptörvény biztosít rendeletalkotási jogot. A médiahatóságnak Szalai Annamária április 12-én bekövetkezett halála óta nincs elnöke. A záróvitában az MSZP-s Lamperth Mónika azt mondta: a javaslat ellentétes az alaptörvénnyel, mivel az elnöknek rendeletben kell kijelölnie helyettesét, törvénymódosítással pedig nem lehet felülírni az alkotmányt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve