A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint tavaly év végén 2559,7 milliárd forintnyi készpénzt tartott a lakosság, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez történelmi rekordnak számít, csakúgy, mint a folyószámlabetétek összege, ami az év végén 2333,9 milliárd forint volt, vagyis 18 százalékot növekedett egy év alatt. Az év végén a lakosságnál lévő likvid pénzek összege már meghaladta a lekötött betétekét, amelyekből 4645 milliárd forintnyi maradt a háztartásoknál.
A lap által megkérdezett szakértők szerint a készpénztartalékok gyors növekedése mögött a tranzakciós illeték bevezetése állhat. A készpénz tartását támogatják az alacsony betéti kamatok is, amelyeket tavaly augusztus óta a 16 százalékos személyi jövedelemadó mellett 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás is terhel. Szerepe lehet annak is, hogy februártól minden állampolgár számára biztosítani kell a havi fizetésének, de minimum 150 ezer forintnak megfelelő összeg erejéig az ingyenes készpénzfelvételt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve