Rejtélyes, hogy most miért van olyan kevés poloska Magyarországon - mondta az Inforádiónak Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének egyetemi docense.
Elképzelhető, hogy az aszályos tavasz miatt kevesebb idén a poloska, de nem csak Magyarországon észlelték idén a poloskák első nemzedékének elmaradását, Európa-szerte kevesebb a poloska, Olaszországtól Grúziáig.
A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy a poloskaveszély még nem tűnt el, a "második generáció" a körtében, almában, őszibarackban még komoly károkat tehet.
A poloskahiány azért is érdekes, mert más fajokkal elvileg párhuzamosan tudnak tenyészni a poloskák is, de a pettyes szárnyú muslicáról most mégis hetek óta aggasztó hírek jönnek Nógrád megyéből, ezek a rovarok a bogyós gyümölcsöket - például a málnát és a szedert - támadják. Az elkövetkező hetek nagy kérdése lesz, hogy a márványos poloska is el tud-e úgy szaporodni, mint a muslica, vagy már nem tudja behozni magát - mondta Vétek Gábor az Inforádiónak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve