A Kúria akkor hozhat majd döntést, ha a tisztességtelenség kérdéskörében az Európai Unió Bírósága állást foglal - mondta a főbíró. A luxembourgi székhelyű bíróság főtanácsnoki véleménye várhatóan februárban születhet meg, a végleges döntés pedig a tapasztalatok szerint azután két-három hónappal. A Kúria azt követően tud majd állást foglalni - tette hozzá az elnök.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján azt kérte a Kúriától: ne várjon az Európai Unió Bíróságának döntésére, mert semmilyen európai fórum véleménye nem kell hogy mérvadó legyen a számára. Szerinte a Kúria a magyar joganyag alapján is dönthet a nyitott kérdésekben, így az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés ügyében. A politikus elmondta, annak örülne, ha még januárban határozna a Kúria, mert akkor a Fidesz január 24-i évadnyitó frakcióülésén is foglalkozhatnának a kérdéssel.
A Fidesz frakcióvezetőjének nyilatkozatára a műsorvezető rákérdezett az Arénában, mire a főbíró megerősítette, hogy a Kúria akkor hozza meg döntését, ha a szükséges tények és ismeretek birtokában lesz, az Európai Unió Bíróságának határozata pedig ezek közé tartozik.
Darák elmondta azt is, hogy a devizahiteles-probléma lényeges kérdései viszonylag rövid időn belül tisztázódhatnak, de miután több százezer szerződés van, minden részletkérdésre nem születhet válasz nagyon rövid, belátható időn.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve