A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az indoklás szerint a jelenlegi helyzet azzal a veszéllyel jár, hogy csorbul a piaci verseny az Írország és Nagy-Britannia közötti légi járatokon. Az Aer Lingus kereskedelempolitikáját és stratégiáját minden bizonnyal befolyásolja a nagy versenytárs tulajdonosi jelenléte, emellett nem tud bevonni más légitársaságot vagy pénzügyi befektetőt, illetve nem tud stratégiai partneri megállapodásokat kötni. A Ryanair szerint "bizarr és nyilvánvalóan rossz" döntést hozott a hivatal. A követelés ellentétben van az európai szabályokkal és figyelmen kívül hagyja a vállalat ajánlatát, amely szerint bármikor feltételek nélkül kész eladni kisebbségi Aer Lingus-csomagját egy másik légitársaságnak.
Ez utóbbi megjegyzést árnyaltabbá teszi, hogy a Ryanair saját bevallása szerint pillanatnyilag senkit nem érdekel a tulajdonrész. A vállalat 2007 és 2009 között 407 millió eurót fizetett a pakkért, amelynek értékét időközben leírta 80 millióra. Így profitot érhetne el rajta, ugyanis a jelenlegi részvényáron 270 milliót érnek a papírok. A Ryanair azonban fellebbezni fog a versenyhatósági döntés ellen, ami évekig tartó pereskedésbe torkollhat. Eközben az Aer Lingusnak továbbra sem lesz esélye arra, hogy stratégiai befektető bevonásával erősítse meg helyzetét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve