A humán papillómavírus által okozott megbetegedések lehetnek alacsony és magas kockázatúak, előbbibe a jóindulatú bőr- és nyálkahártya-elváltozások, utóbbiba a rákos megbetegedések tartoznak - mondta a szakorvos az M1-en, majd hangsúlyozta, sokan nem is tudnak a HPV-ről, nem hallottak róla, pedig a szűrése kiemelten fontos lenne férfiaknál és nőknél egyaránt. (Mi a helyzet a rákgyógyszerekkel?)
A jelenségre most egy Budapestről Dublinba tartó, 2300 kilométeres kerékpártúrával is szeretnék felhívni a figyelmet - írja az MTI. Balázsy Károly hozzátette: a HPV szűrésére ma már három lehetőség is van: lehet vásárolni önmintavételi tesztet, rákszűrésre is el lehet menni szakorvoshoz, valamint egy Magyarországon kifejlesztett módszerrel kideríthető az is, hogy fertőződés esetén elkezdte-e a vírus a daganatos sejtek kialakítását.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve