Bizonyított tény, hogy az egészségpénztári tagok többet foglalkoznak a megelőzéssel és tesznek az egészségükért, mint azok, akik egyetlen pénztárral sem állnak kapcsolatban. Arról azonban, hogy melyek az egészségpénztári tagság előnyei, kevesen rendelkeznek biztos információval. Az alábbaikban öt fontos tudnivalóról olvashat.
1. Adójóváírás: Az egyéni befizetések után 20 százalékáig adóvisszatérítés vehető igénybe, amelynek maximális összege évente 150 ezer forint, vagyis eddig a határig minden egyes egészségpénztáron keresztül elköltött forint 20 százaléka megtérül. Az átlagos költések alapján egy aktív négytagú család esetében ez évi ötvenezer forint megtakarítást is jelenthet.
2. Kedvezményesen járhat szűrésre: A pénztártagok adójóváírásban részesülnek, ha a betegségek megelőzését segítő szolgáltatást vesznek igénybe és erről számlát is küldenek. Megelőző szolgáltatásnak minősülnek az olyan - OEP által nem támogatott - szűrések is, mint például a méhnyakrák, melanoma, vagy -fogászati szűrések.
3. Olcsóbban vásárolhat: Az egészségpénztári tagok több ezer szolgáltatónál és kártya elfogadóhelyen használhatják fel a pénztárban tartott összeget. Nem árt tudni, hogy érdemes ezeken az elfogadóhelyeken egészségpénztári kártyával fizetni, hiszen a szolgáltatók többsége 5-30 százaléka közötti állandó kedvezményt kínál a pénztártagoknak, legyen szó szemüvegről, gyógyszeripari termékekről, vagy éppen magán-orvosi ellátásról.
4. Igénybe veheti az egész család: Elég egyetlen egészségpénztári tagságot kiváltani, a közeli hozzátartozók is élhetnek vele. Vagyis, ha a családfő a pénztártag, a szülőknek, vagy a gyermekeinek is ugyanúgy vásárolhat a kártyája terhére, mint magának, vagy a feleségének.
5. Ingyenes kártya: Van olyan egészségpénztár, ahol nincs belépési díj és a kártyát is ingyenesen kapják meg az új pénztártagok. Érdemes tehát körbenézni, amikor a pénztárak között válogatunk, mert ezzel több ezer további forintot lehet megspórolni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve