A napilap cikke szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjára péntek este felkerült közleményből a felületes olvasónak nemigen derül ki, hogy milyen fontos döntés született az adóhatóságnál, nyilvánvalóan a szaktárca egyetértésével.
A közlemény szerint a pénztárgépátállás első ütemének (kiskasszák) határideje változatlanul augusztus 31., ám az új ütemezés szerint az adóalanyoknak addig csak regisztrálniuk kell a NAV-nál vagy az ügyfélkapun, s egy üzembe helyezési kódot kell kérniük. A hagyományos pénztárgépek december 31-ig használhatók, aki új üzletet indít, az is vásárolhat vagy bérelhet ilyet. A lényeg, hogy nyugtát mindenképpen adjon, s persze a már említett kód is kell. Online gépet azonban még minden kereskedő ráér rendelni.
A mostani könnyítés alig két héttel a harmadik határidő lejárta előtt született. A Nemzetgazdasági Minisztérium eredeti szándékai szerint január, majd április elseje volt az átállás végső dátuma, de amikor egyértelművé vált, hogy a gépeknek még a tervezésére és az engedélyezésére sem elég az idő, nemhogy több százezer legyártására, szeptember elseje lett az új dátum. Az elmúlt hetekben, amikor már sejteni lehetett, hogy ez sem tartható, már könnyítettek: elég volt megrendelni egy gépet, hogy a kereskedő mentesüljön a büntetés alól - ismerteti a Népszabadság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve