Megkapja az MNV Zrt., "a tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetésre" az eddig a fejlesztési tárcánál a magyar film támogatása soron szerepeltetett 1,625 milliárd forintot - az erről szóló kormányhatározat a ma megjelent Magyar Közlönyben olvasható. (Bár eredetileg ezen a soron kétmilliárd forint szerepelt, a kormányzati zárolás után az összeg 1,625 milliárdra csökkent.)
Ez azt jelenti, hogy pénzhez juthat a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) Közhasznú Nonprofit Zrt., amelyet a Cégbíróság még június elsején, húszmillió forint jegyzett tőkével jegyzett be. Mivel Andrew G. Vajna kormánybiztosi megbízatása a jelenleg hatályos szabályozás miatt nem fér össze a vezérigazgatói pozícióval, a magyar állam tulajdonában lévő MNF vezérigazgatói posztjára Havas Ágnest, a kormánybiztos eddigi tanácsadóját kérte fel az alapító MNV Zrt. arra az időre, amíg Vajna kormánybiztosi megbízatása tart.
A magyar filmgyártás megújításával megbízott kormánybiztos még május elején jelentette be az MNF létrehozását (Napi Gazdaság Online, 2011. május 2.). Ezentúl a filmalap égisze alatt működő ötfős testület dönt majd arról, mely forgatókönyveket tartja érdemesnek megvalósításra a beadott pályázatok közül. A tervek szerint évi 8−12 film készülhet, a költségvetéstől függően. Idén vélhetően 3-4 alkotás támogatására lesz lehetőség, ezzel párhuzamosan elindulhat több film forgatókönyvének fejlesztése is. Az új cég fogja össze a forgatásokat, a forgatókönyv-fejlesztést, a támogatásokat és a filmes szakemberek képzését egyaránt.
Egy másik, szintén mai kormányhatározatból az is kiderül, hogy a kormány - a korábbi bejelentésnek megfelelően - kezdeményezi a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) jogutód nélküli megszüntetését. A kabinet felhatalmazta a nemzeti erõforrás minisztert, hogy az állami alapító nevében kérelmezze a Fõvárosi Bíróságnál megszüntetést, kérje a kérelem soron kívüli elbírálását. Emellett a NEFMI és a KIM dolga intézkedni a vagyonelszámoló, könyvvizsgáló, valamint az átadás-átvételi eljárásban közreműködõ személyek kijelölésérõl. Az MMKA feladatait a jövőbe az MNF látja el. A megszűnést követően az MMKA vagyonának számbavétele és a hitelezõk kielégítése - a közalapítvány vagyona értéke erejéig -, valamint a iratainak kötelezõ õrzése a NEFMI feladata.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve