Az elmúlt évhez képest idén valamivel többen jelentkeztek pedagógusképzésekre, de a tanárképzés továbbra sem nyerte vissza korábbi népszerűségét - írja a Népszava.
A felvi.hu adatai szerint most összesen 13 110-en adtak be jelentkezést valamilyen pedagógiai felsőoktatási szakra, közülük 9791-en első helyen jelölték meg a választott képzést. Ez mintegy 15 százalékkal több jelentkező, mint 2020 elején. Akkor 37 százalékkal esett vissza a jelentkezők száma 2019-hez képest.
Kapcsolódó
Általában az érintett diákok valamivel több mint fele nyer felvételt (tavaly szeptemberben mintegy 6400-an kezdhették meg tanulmányaikat a pedagógusképzésben), de még közülük is sokan lemorzsolódnak. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a pedagógusok körében a korai pályaelhagyás is jelentős, sokan már az első egy-két évben, az első minősítő vizsga előtt meggondolják magukat.
A PSZ a Köznevelési Információs Rendszer adatai alapján becslést készített a várhatóan nyugdíjba vonuló pedagógusok évenkénti számáról. E szerint a következő öt évben összesen mintegy 15 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, s ebben a statisztikában nem szerepelnek például a gyógypedagógusok, óvodapedagógusok.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve