A keddi ülés kedden 13 órakor kezdődik, a képviselők a magyar siketsport napjára emlékeznek a napirend előtti felszólalásokat megelőzően. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra áll rendelkezésre, míg a kérdések fél órában hangozhatnak el - írja az MTI.
Szerdán napirend előtti felszólalásokkal, majd szavazásokkal kezdődik az ülésnap. A parlament dönthet a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó adóváltoztatásokról, valamint a kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslatról. Ellenzéki kezdeményezésre szavaznak a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló előterjesztésről és az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról.
A határozathozatalok után öt indítványról tartanak általános vitát. A képviselők ekkor mondhatják el véleményüket az idei költségvetés módosításáról, továbbá a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint a kormány által azzal összefüggésben kezdeményezett átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről.
A ház egyórás emléküléssel indítja munkáját csütörtökön, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. Az emlékülésen megkezdik a nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitáját, majd Áder János köztársasági elnök is felszólal. Az ülésnap további részében hét előterjesztésről, köztük a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő törvénymódosításokról tárgyalnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve