Varga Mihály a lapnak felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését. Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.
A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal - nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés.
Kapcsolódó
Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat. A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat - vélekedett a tárcavezető.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve