Az önkormányzat a település közigazgatási határán belül - helyi díjszabás alapján - végzett személyszállítási szolgáltatás támogatására nyújthat be pályázatot. Amennyiben a vasútállomás, vagy a komp-, illetve révátkelő kívül esik a település közigazgatási határán, az addig tartó helyi járat támogatására is lehet pályázni.
Amennyiben a településen van már helyi személyszállítási közszolgáltatás, illetve regionális vagy elővárosi személyszállítási szolgáltatás, ekkor is igényelhető támogatás, feltéve, hogy az előbbi szerződések nem zárják ki az önkormányzat által szervezett helyi tömegközlekedést.
Minden esetben feltétel az, hogy a helyi személyszállítási közszolgáltatást az önkormányzat január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja.
A támogatás terhére kizárólag a helyi személyszállítási közszolgáltatást végző, vagy azt megrendelő önkormányzatoknál - a bevétellel nem fedezett - indokolt költségek számolhatók el. Feltétel, hogy az önkormányzat maga is járuljon hozzá a költségekhez. A támogatás összege az önkormányzati saját forrást legfeljebb 25 százalékkal haladhatja meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve