A Népszava szerint ez az egyik legfontosabb vegyesbizottság: majdnem harminc éves múlttal rendelkezik, és a német tartomány és Magyarország kapcsolatainak egyik legfontosabb egyeztető szerve. Ebből a tartományból jön több Magyarországon is működő gyár, mint például a Mercedes-Benz vagy a Bosch.
Palkovics Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkártól veszi át a bizottság vezetését.
Palkovics Lászlónak már így is elég sok és széleskörű feladatok mellé kapja meg ennek a vegyesbizottságnak a vezetését. A miniszter irányítja az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, tavaly óta ő a fenntartója a Budapesti Corvinus Egyetemnek, január óta ő felel kormánybiztosként a Budapest-Belgrád vasútvonalért, kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért - jegyi meg a Népszava.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve