Michel Barnier szóvivője tudatta: három héttel ezelőtti nyilatkozatához képest jelenleg mindössze annyi változott, hogy a szakértők megkezdték a nukleáris energia békés célú felhasználása terén való együttműködésről kötött megállapodás közbeszerzési vonatkozásainak vizsgálatát, viszont miután az elemzés még tart, arról változatlanul nem tud nyilatkozni, hogy összhangban van-e a szerződés az uniós szabályokkal. Hozzátette ugyanakkor, hogy amint a vizsgálat lezárul, közölni fogják annak eredményét.
A szóvivő megismételte, hogy a bizottság nagy jelentőséget tulajdonít az uniós közbeszerzési előírások megfelelő alkalmazásának, mert ez szolgálja leginkább minden érintett fél és a gazdaság érdekeit.
Kapcsolódó
Januárban Sabine Berger, Günther Oettinger energiaügyi biztos szóvivője közölte, hogy az Európai Bizottság sosem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e tendert kiírni a paksi atomerőmű kapacitásának bővítésére, de szakértők megvizsgálják majd a magyar-orosz megállapodás közbeszerzési vonatkozásait.
Berger akkor azt is tudatta, hogy Magyarország eleget tett kötelezettségének, és időben eljuttatta Brüsszelbe az atomenergia békés felhasználása terén kötendő magyar-orosz együttműködési megállapodás tervezetét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve