Lázár Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy előző este a Financial Times című brit üzleti lap arról írt, leállította az Európai Unió a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását. Az Euratom ügynökség, amelynek jóvá kell hagynia minden EU-tagállam fűtőanyag-ellátási megállapodását, korábban elutasította, hogy Magyarország kizárólag Oroszországtól szerezze be a fűtőelemeket. Ezt Magyarország megfellebbezte, de a bizottság az Euratom elutasítása mögé állt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádióban azt mondta: az EU-nak nem érdeke, hogy blokkolja a paksi beruházást, Magyarországnak - ahogyan egész Európának is - szüksége van az atomenergiára az olcsó áram miatt és a környezetszennyezés ellen.Ezt az Európai Bizottság is érti, ezért járult hozzá az orosz-magyar megállapodáshoz, amelynek ugyanakkor több része van, az egyik például arról szól, ki és hogyan fog üzemanyagot szállítani az elkészülő atomerőműbe - fejtette ki Lázár János.
Kapcsolódó
Szavai szerint utóbbival kapcsolatban intenzív tárgyalások zajlanak az Európai Bizottság és Magyarország között, van, ami az Euratomnak elfogadható, és van, amit vitat. Az ügynökség például szeretné - folytatta -, ha az erőműbe mások is szállíthatnának üzemanyagot, és hogy biztonságos legyen ez a szállítás.
A miniszter elmondta: kollégái a napokban is részletes egyeztetést folytattak az Euratommal, és nagyon jó esély van arra, hogy rövid időn belül minden kérdés tisztázódjon. Hozzátette, csütörtökön ő maga is egyeztetett az orosz tárgyalódelegációval.
"Az Európai Bizottság, Oroszország és Magyarország számára elfogadható és megnyugtató megoldás készül" - jelentette ki.
Közölte: e megoldás biztosítani fogja egyrészt, hogy biztonságos és versenyképes legyen Magyarországnak az üzemanyagellátás, másrészt lehetővé teszi majd, hogy "az oroszok is szállítsanak üzemanyagot".
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatot indított a reklámadó ügyében, Lázár János megerősítette: a kormány a jövő héten tárgyalja meg a bizottsági észrevételt, és tesz új javaslatot a parlamentnek. A kabinet kész előterjeszteni a reklámadó csökkentését, fontos azonban, hogy "a magyar tulajdonban lévő kisvállalkozások érdekeit meg tudjuk védeni", ezért harcol a kormány az ő reklámadó-mentességükért - mondta a Miniszterelnökség vezetője, jelezve, hogy éppen ez az egyik tárgya az uniós vitának. Lázár János arra számít, hogy március végéig lezárulhat a vita.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve