A portál úgy tudja, hogy a Szeged külvárosában, az egykori szovjet laktanya területén megvalósuló ELI lézerközpont építésére két pályázat érkezett. A minteby 27 milliárd forint értékű projektre júniusban a nagyszámú érdeklődő közül végül a szegedi székhelyű KÉSZ Építő Zrt., valamint a Strabag-MML Kft. és a Swietelsy Magyarország Kft. konzorciuma adott be végül ajánlatot. Az elmúlt fél évben többször is módosultak a határidők. Még az utolsó napokban is terjedelmes hiánypótlást kértek pályáztatók, a KÉSZ-nek több mint 150 oldalas kiegészítést kellett elkészítenie egyetlen nap alatt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a 24,7 milliárdos, a konkurenciánál 300 millióval olcsóbb árajánlatát elfogadják.
Azt egyelőre nem derült ki, hogy mivel indokolták a Strabag győzelmét a döntéshozók. Az osztrák érdekeltségű cég számos közös beruházás nyert el az utóbbi időben a Közgép Zrt.-vel együtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve