A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egy új, elektronikus árverési rendszer bevezetésével tervezi felpörgetni az állami vagyonértékesítést - közölte a tárca a Népszabadság kérdésére.
Hogy ez pontosan mit jelent, azt a lap szerint nem árulták el, csak annyit, hogy "a transzaprenciát és a nyilvánosságot teljes körűen biztosító" rendszerben várhatóan szeptembertől válnak majd mindenki számára megismerhetővé azok a vagyonelemek, amelyek eladásából az idei költségvetésben meghatározott bevételi előirányzatok teljesítését várják.
A lap szerint elképzelhető, hogy a rendszer úgy működik majd, mint a NAV elektronikus árverési rendszere. Az adóhatóság már évek óta online felületen értékesíti az adósoktól lefoglalt vagyonelemeket, és a liciteken bárki részt vehet, aki előzetesen regisztrál az oldalon.
A kabinet a költségvetésben 201 milliárd forintos bevételt tervezett az állami vagyon kezeléséből és értékesítéséből, amelynek nagy részét egy rejtélyes 169 milliárdos tétel teszi ki. Ennek a forrásáról a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig mindössze annyit árult el, hogy nem klasszikus privatizációs bevételről lenne, hanem vagyoni értékű jog vagy jogok eladása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve