Vasárnap, a meteorológiai tavasz utolsó napján az átlaghőmérséklet jelentősen elmarad majd az ilyenkor szokásostól - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Több felé lesz eső, borult lesz az ég és főként az ország északi részén akár jelentős mennyiségű csapadék is kialakulhat.
Szombaton késő estétől északkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, éjszaka az ország északi felén már erősen felhős idő lesz, északkeleten több helyen, másutt csak néhol várható eső.
Kapcsolódó
Vasárnap reggel, délelőtt délen is beborul az ég, és mindenütt erősen felhős vagy borult idő lesz, többfelé alakul ki ismétlődő eső.
Szombaton az északi, vasárnap az északnyugati, nyugati szél napközben többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 11 és 17 fok között alakul.
Hétfőre csökken a felhőzet, de elszórtan még mindig lehet esőre, záporra számítani. A hőmérséklet sok helyen 20 fok fölé emelkedhet. A jövő hét második fele viszont meghozhatja a nyárias időt, csütörtökön már 27 fok is lehet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve