Megtalálta közös nevezőt az öt parlamenti párt, ugyanis egy ma benyújtott közös, Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP és MSZP javaslat szerint a parlament 2012-őt a Világörökség évének nyilvánítaná. Az összefogás kiterjed még Szili Katalinra, a volt szocialista házelnökre, aki jelenleg független képviselő, ugyanakkor a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelezett DK kimarad a nagy nemzeti összeborulásból.
A határozati javaslat kimondaná hogy "Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy a Világörökség Évének a civil szervezetek által kezdeményezett megünneplését segítse elő, továbbá felhívja a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy az ünnepi év megrendezésében működjenek együtt."
Az indoklásból kiderül, hogy az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO közgyűlése 40 éve, 1972. november 16-án fogadta el a Világörökség Egyezményt , ami mára az UNESCO legsikeresebb programjaként ismert. Határozati javaslat emlékezett arra, hogy Magyarországon a világon negyedikként idén januárban lépett hatályba világörökségi törvény, ezért a "Világörökség Éve megünneplése jól szolgálja Magyarország és a Világörökség Egyezményhez csatlakozott országok közös érdekét."
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve