A kilenc év adatait összefoglaló tanulmány szerint bár sok magyar orvos nem végleg hagyja el hazánkat, a hiányuk súlyos gondokat okoz - írja a Magyar Nemzet.
Nem csak az a jellemző, hogy az orvosok egy-egy jobb ajánlat miatt külföldre mennek, a Magyarországon pályaelhagyók száma is emelkedik. Ők azok, akik nem a betegellátásban dolgoznak tovább, hanem orvoslátogatók, oktatók, kutatók, gyógyszergyárak alkalmazottai lesznek, vagy egészen más pályát választanak, például ingatlanügynöknek mennek - mondta a lapnak Varga Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaság-tudományi intézetének tudományos főmunkatársa, aki 2003-tól 2011-ig vizsgálta a magyar orvosok pályaelhagyását és külföldre vándorlását. 11-13 ezer orvos "mozgását" vizsgálták.
Kapcsolódó
A tanulmány legérdekesebb eredménye, hogy nagyjából ugyanolyan arányban hagyták el a pályát belföldön is, amilyen arányban külföldre mentek az orvosok. Bár egy részük nem végleg hagyta el Magyarországot, 12 százalék választotta a külföldi, 14 százalék a belföldi munkát. Közülük 40 százaléknyi orvos új munkája egyáltalán nem kapcsolódik az egészségügyhöz. Ők, mint kiderült, sokféle állásban helyezkedtek el: például a kereskedelemben vagy ingatlanügynökségeknél - olvasható a lapban.
Bár a kutatás szerint 10 százalék fölött van azoknak az orvosoknak az aránya, akik inaktívak lesznek, egy részük csupán néhány évig nem dolgozik, például gyermekvállalás miatt. Ők később visszatérnek a magyar egészségügyi intézményekbe. A szakértő szerint azonban az inaktív orvosok száma a jövőben vélhetően emelkedni fog, mivel egyre több a nő a szakmában.
A külföldre költözési és a pályaelhagyási döntésben is jelentős hatása van a jövedelemnek.
Az adatok alapján már most biztos, hogy ha nem lesznek változások, és továbbra is ilyen ütemben zajlik a kivándorlás, a jövőben még súlyosabb orvoshiányra lehet számítani. - Elkerülhetetlen egy legalább 50 százalékos bérrendezés. Azoknak az orvosoknak a száma pedig, akik külföldről érkeznek, nagyon csekély. Már Romániából is inkább nyugatabbra mennek - szögezte le Varga Júlia.
Számokban az elvándorlás
Ez év júliusáig már 912 külföldi munkavégzéshez szükséges hatósági bizonyítványt állítottak ki az egészségügyi dolgozók számára - derült ki az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) adataiból. Az első fél évben 415 orvos, 259 szakápoló, 114 fogorvos, 33 gyógyszerész és 8 szülész igényelte a bizonyítványt. Elsősorban a belgyógyászok, sebészek és aneszteziológusok igényeltek hatósági bizonyítványt, a legtöbben az Egyesült Királyságba (229) és Németországba (220) készültek, a többiek főleg Írországba, Svájcba vagy Svédországba mennek. Tavaly összesen 1943 bizonyítványt állított ki a hivatal - olvasható a Magyar Nemzetben.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve