Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász az ATV-nek azt mondta, becslései szerint akár 200 ezer ember is kieshet a társadalombiztosítási rendszerből járulékelmaradás miatt, július 1-től ugyanis három hónapnyi elmaradás után már fizetni kell az ellátásért, így egy háziorvosi vizit akár 10 ezer forintba is kerülhet - derül ki az ATV Hiradó riportjából.
Az ATV-nek nyilatkozó egészségügyi közgazdász azt javasolja, hogy az Egészségbiztosítási Alap ügyfélszolgálatán érdeklődjön az, aki bizonytalan, különösen azok, akik az elmúlt hónapokban vesztették el a munkájukat a koronavírus miatt vagy nem tudják biztosan, hogy fizet-e utánuk tb-t a munkáltatójuk.
Kapcsolódó
A szigorítás elvileg egységes közteherviselésre buzdít, a bírálók szerint viszont újabb konfliktusokhoz vezet orvos és beteg között. A változás ugyanis egyedül a sürgősségi ellátást nem érinti, az viszont, hogy mi számít annak, nem minden esetben egyértelmű - állítja Komáromi Zoltán háziorvos, egészségügyi szakpolitikus (DK).
Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege július 1-től 7710 forint. Az ATV a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől szerette volna megtudni, hogy hányan eshetnek ki a szigorítás miatt a rendszerből, de az intézmény nem válaszolt a híradó kérdésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve