Jóval nagyobb sztrájk béníthatja meg részlegesen a közhivatalok munkáját szerdán, mint a júniusi sztrájk idején - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Most ugyanis több önkormányzat köztisztviselői jelezték, hogy készek bekapcsolódni a szerdára meghirdetett munkabeszüntetésbe.
A nyár elején ellenzéki és fideszes önkormányzatok munkatársai is részt vettek az akcióban. Akkor 100 helyszínen hétezren akartak sztrájkolni, de a szabályok miatt csak 4500-an tehették le a tollat néhány órára. Most még nem tudni pontosan hányan függesztik fel az ügyfelek kiszolgálását.
A köztisztviselők életpályájáról szóló törvénytervezetben 30 százalékos béremelés szerepel, amelyet támogatnak az érdekvédők, de nem történt ez ügyben előrelépés. A sztrájk nyomán a kormány megengedte az önkormányzatnak, hogy emeljék a dolgozóik bérét, csak persze nincs miből.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a június figyelmeztető sztrájk után ígéretet tett a probléma megoldására, de nem történt érdemi előrelépés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve