Száznál is több nyugdíjas állt sorban az Erzsébet-program Podmaniczky utcai ügyfélszolgálati irodájánál szerda reggel. Az 50-60 méter hosszú sorban várakozókat a biztonsági őr csak kisebb csoportokban engedte be az épületbe. Voltak olyanok is, akik inkább hazamentek - tudósított a portál.
A tömeg azért alakult ki, mert március 1-je az első napja annak, hogy a nyugdíjasok kedvezményes szállást foglalhatnak az előszezonban áprilisra és májusra, valamint az utószezonban szeptembertől decemberig. Az érintettek korábban már sikeresen pályáztak a nyaralási lehetőségre, így csak ötezer forintot kellett előre befizetniük. Most már csak az maradt hátra, hogy kiválasszák, hova utaznak.
A foglalást interneten is el lehet intézni, a fennakadást azonban az okozza, hogy nem mindenkinek van erre lehetősége.
Otthonról egyszerűbb
Szállást foglalni elektronikusan az Erzsébet-program honlapján lehet, az elsősorban termál, illetve gyógyfürdős szállásokhoz igénybe vehető kedvezményes nyaralásokon pihenhetnek a nyugdíjasok. A foglalások jelenlegi szakaszában 2017. március 1. - április 30. között , 2017 második, harmadik és negyedik negyedévére lehet szállást foglalni, egyebek közt Gyulára, Hajdúszoboszlóra, Hévízre és Zalakarosra.Az origo.hu megkereste az Erzsébet-program sajtóirodáját, hogy megtudja, mikorra szűnhet meg a sor, és minden nyugdíjas ki tudja-e választani a kinézett szállást. Választ egyelőre nem kaptak..
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve