Alexander de Croo örömmel állapította meg, hogy további lehetőségük nyílik a magyar-belga kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Emlékeztetett arra, hogy a közös munkára azért is szükség van, mert 2024-ben Magyarország éppen Belgiumtól veszi át az Európai Unió soros elnökségét.
Robert Abela máltai miniszterelnök szintén kiemelte a kétoldalú kapcsolatokon túl az Európai Tanácsban folyó együttműködést "a kölcsönös prioritások és érdekek" alapján.
Petr Fiala, Csehország miniszterelnöke gratuláló levelében az ukrajnai háborúról is írt, kiemelve, hogy egy szuverén és független ország elleni inváziót soha nem szabad tolerálni. A cseh kormányfő örömét fejezte ki, hogy Magyarország is részese az európai szolidaritásnak Ukrajna ügyében. Kiemelte ezen felül az energiabiztonság kérdését, amelyet a mostani háború az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívássá tett.
Nicolae Ciuca, Románia miniszterelnöke többek között a NATO és az Európai Unió keretében zajló együttműködés elmélyítésének fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktornak, szintén az ukrajnai konfliktus kapcsán.
Aleksandar Vucic szerb elnök gratuláló levelében arról írt a magyar miniszterelnöknek, hogy Szerbia a barátja és megbízható, hűséges, becsületes partnere marad a magyaroknak. "Továbbra is küzdeni fogunk Szerbia és Magyarország, valamint polgáraink közös értékeiért és érdekeiért, és még tovább erősítjük kapcsolatainkat. Ezután is kiemelt figyelmet fordítunk kisebbségeinkre, mert a határaink mindkét oldalán élők jelentik a legerősebb és legértékesebb hidat országaink között" - írta Vucic elnök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve