Orbán Viktor miniszterelnök szerint most jól van beállítva a koronavírus-védekezés iránya és intenzitása, de a járvány első hullámának elején jó okuk volt a félelemre az embereknek - derült ki a kormányfő pénteki rádiónyilaktozatából, amit az Infostart foglalt össze. Kiderült, hogy a magyar egészségügy, Európa egyik legfelkészültebb rendszere. A kórházigazgatással ugyan nincs minden rendben, de azért igazgatva vannak a kórházak is.
Matolcsy Györgytől sokat tanulok, ő szokta mondani, a kanyarban kell előzni - fejtegette Orbán Viktor, aki szerint épp emiatt a válságban kell olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel előnyben tudunk kikerülni a válság utáni időszakban. A következő évben "fantasztikus eredményeket fogunk elérni", ennek szellemében támogatják a mihamarabbi beruházásokat is.
Orbán Viktor szerint Magyarország nem "pénzt kap" az uniótól, hanem a befizetett összegek egy részét nyeri vissza. "Azt szeretném, ha nekünk, magyaroknak lenne egy sokkal erősebb önérzetünk, versenyképesek vagyunk, nem véletlenül jönnek a gyárak ide. Ha pedig van lehetőség arra, hogy támogatások érkezzenek Brüsszelbe, akkor a pénzeket gyorsan kell felhasználni. Én 3-4 ügyet tuszkolok előre, ilyen a vízvezetékrendszer ügye, az energiaellátás ügye és a zöld átállás ügye."
Éppen ma jelent meg egy elemzés arról, hogy bár a kormányfő sikerként értékeli a brüsszeli EU-csúcson kialkudott többletpénzt a magyaroknak, valójában az előző ciklushoz képest kevesebb támogatás jut Magyarországnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve