Rémhírnek nevezte a miniszterelnök azt a felvetést, hogy a felvett összeg alapján szűkítenék azok körét, akik élhetnek majd a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésével. (A hírt ma Giró-Szász András kormányszóvivő is cáfolta.) Orbán Viktor ezt az olvasók kérdéseire válaszolva közölte pénteken.
A kormányfő szerint akit becsaptak, az élhet a hitelből való megváltás lehetőségével - írta az MTI. Arra a kérdésre, hogy a végtörlesztést és az árfolyamgátat nem akarják-e kiterjeszteni a személyi kölcsönökre és az autóhitelekre is, Orbán azt válaszolta: a kormánynak elsősorban azokkal kell törődnie, akiknek veszélybe került az otthona, és félő, hogy családostul mehetnek a híd alá lakni, ezért "az erőnket arra összpontosítjuk, hogy ezt a tragédiát elkerülhessük". "A devizahiteleseket becsapták, és van, aki ezért az utcára kerülhet. Szerintem egy kormány ezt akkor sem nézheti tétlenül, ha egyébként a magánszemélyek és a bankok között létrejött szerződésben az államnak semmi keresnivalója nincs, illetve az ilyen szerződésekhez nem lenne köze" - hangsúlyozta egy másik válaszában.
A minimálbért emelni kell
A foglalkoztatást érintő felvetésre a miniszterelnök közölte, ma 43 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt. Tudja, hogy ez még kevés, de az irány szerinte jó, és jövőre legalább 200 ezer olyan embernek biztosítanak úgynevezett startmunkát, akik ma még segélyből élnek. Kitért arra is, hogy a minimálbért - a vállalkozások összedöntése nélkül - a lehető legnagyobb mértékben szükséges emelni.
Erre vonatkozna a luxusáfa
A luxusáfáról szólva azt mondta, az olyan termékekre vonatkozhat, mint például az arany, a szőrme vagy a nagy értékű gépkocsi, az élelmiszereket viszont "aligha érinti". Megjegyezte azt is, hogy az arányos adórendszer mindenkinek jó, ha végleges formájában megvalósul.
Indokolt a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata
Azokkal kapcsolatban, akik esetlegesen "megvették a leszázalékolásukat", a kormányfő úgy foglalt állást: nem szép dolog visszaélni a közösség bizalmával és segítőkészségével, ezért a felülvizsgálat indokolt. Ám ezt úgy kell megtenni, hogy aki tényleg beteg és munkaképtelen, az ne szenvedjen el méltatlan bánásmódot - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve