A tájékoztatással kapcsolatos feladatokat rögzítő kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. E szerint az kap majd tájékoztató levelet, aki korábban jelezte, hogy a továbbiakban is részt akar venni a nemzeti konzultációban, azaz a kérdőívvel együtt a személyes adatainak kezeléséhez való hozzájáruló nyilatkozatot is visszajuttatta.
A nekik megküldendő, a gazdasági konzultáció eredményeiről tájékoztató miniszterelnöki levelek és más dokumentumok nyomdai előállításával kapcsolatos feladatokkal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormány azonnali határidővel.
A tárcavezetőnek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) útján kell gondoskodnia a postai küldemények megcímzésével, összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzetteknek való soron kívüli megküldésével összefüggő feladatokról. Az ezekhez szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, Lázár Jánosnak adatfeldolgozási szerződést kell kötnie a KEK KH-val - olvasható a kormányhatározatban.
A tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó gazdasági konzultáció kérdőíveit augusztus 20-ig küldhették vissza az állampolgárok. A visszaérkezett kérdőívek száma csaknem 700 ezer volt.
A konzultációra 976 millió forintot csoportosított át júniusban a kabinet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve