A megépített új gátszakasz és a régi találkozásánál léphetnek fel problémák Győrújfalunál. A Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság javaslatára a belügyminiszter a kormányfő jóváhagyásával azért rendelte el a kiürítést még nappali világosságnál, hogyha a víz itt esetleg kitörne, ne éjszaka kelljen intézkedni. A veszély nagyságát megbecsülni nem lehet, de első az emberélet mentése - szögezte le Orbán Viktor. A szállítóeszközök készen állnak a kiürítés végrehajtására. Más település nincs közvetlen veszélyben.
Győrújbarátra telepítik ki a lakosokat
Kapcsolódó
A győrújbaráti ifjúsági táborban helyezik el a dunai árvíz által veszélyeztetett szigetközi Győrújfalu lakosságát - közölte Bakondi György, az országos katasztrófavédelmi főigazgató. Kilenc órakor indultak el a buszok azokkal, akiket el kell helyezni.
Nagyjából ugyanakkora az esélye a töltés átszakadásának, mint megmaradásának. Nagy Imre Attila polgármester közölte, hogy csak azok maradhatnak a településen, akik a gáton dolgoznak. A településvezető hangsúlyozta, hogy az életerős férfiak tovább folytathatják az árvíz elleni védekezést. Azokat, akik a hatósági felszólítás ellenére sem kívánnak elmenni, a rendőrség "határozottan fogja megkérni", hogy költözzenek ki a faluból. A kitelepítés megelőző beavatkozás, "nem ömlik a víz, nem szakadt át a gát".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve